OM

Kivételesen ahelyett, hogy megcsócsálnánk a hétvége történését, inkább azokra az erősségekre helyezzük a hangsúlyt, amiknek köszönhető az OM jelenlegi szárnyalása. Nem hosszan, de a tisztesség úgy kívánja, hogy érintőlegesen mégis ejtsünk szót a vasárnap lejátszott derbiről, ami végül csak múltja miatt lett érdekes, aránylag sima marseille-i győzelmet hozott.

Az, ahogy nekivágott a 8. forduló zárómeccsének az OM, nos számomra példaértékű és tanítani való. Később lesz még erről szó, de a lényeg az, hogy a nyomás alatt tartott ellenfél és az a tény, hogy az első perctől kezében tartotta a meccset a csapat, szerintem olyan kincs, ami mellett kár lenne szó nélkül elmenni. Valószínűleg benne van a fergeteges közönség jelenléte, ahogyan kilépnek a zöld gyepre a srácok, máris eufórikus állapotok fogadják őket, nem semmi érzés lehet egy ilyen katlanban, ilyen hangulatban labdarúgni! Legnagyobb szerencsénkre, amit a szurkolók leműveltek a lelátón, egy ahhoz hasonló katarzis élményt okoztak az OM játékosok is nézőiknek.

Röviden, Imbula pazar gólja után Payet is egy nem kevésbé kitűnő dugót helyezett el Ruffier hálójába, az első félidő hengere után pedig senki sem lett volna képes felállni, még egy az elsőhöz képest pocsék második félidő is belefért!

A megnyert rangadó ezen pontja át is vezet minket arra, hogy mi is lehet a kulcs. Gondolok itt arra, hogy a csapat a félidők elején kimondottan életveszélyes. Többségében már az első félidő, első negyed órájában meg is volt az előny az eddigi meccseken, ha mégsem a második félidő első öt percében érkeztek vezető góljaink. Azon felül, hogy való igaz, a közönségünk világklasszis atmoszférát teremt, az idegenbeli meccseken azért ez nem jön ki, ergo kell, hogy legyen más magyarázat is.

• Már a nyáron számos felkészülési meccs és edzésfelvétel alkalmával láthattuk, mekkora seisen mester is valójában Bielsa, ha motiválásról van szó! Biztos vagyok benne, hogy ez a tétel egy kis szelete a jelenlegi menetelésnek, ami annak tükrében pláne megmosolyogtató, hogy egy teljesen más kultúrából és nyelvezetből származó embernek kell vezetnie és stimulálnia csapatát. El Loconak ez úgy tűnik, mégis sikerül, mert érzékelhetően a kezdeti nehézségek, kommunikációs zűrök után, most Ő maga is vidámabb, emocionális a pálya szélén és az edzéseken is. Ha azt kívánja az adott játékos érdeke szigorú (Dja Djédjé), ha meg ellenkezőleg, akkor barátian lép fel (Imbula). Ez a néha képernyőn is átszűrődő egység, amit érzelmileg is azt gondolom, megkapnak most a játékosok egymástól és edzőjüktől, mindennél jobban egybefogja őket és nem mellékesen ahhoz a szívük felett virító címerhez is méltóbb ez a hozzáállás, mint amit az utóbbi két év alibizése alatt láthattunk.

Erre talán még okkal is mondhatják, operatívan az OM-mel nem foglalkozó személyek, hogy „jó, de hát ezt honnan lehet tudni?”, sokkal kézzelfoghatóbb tények is szolgálják annak alátámasztását, hogy miért is vágtat ilyen szélsebesen a marseille-i fogat!

• Itt van például a védelem stabilitása. N’Koulou, mint kohéziós erő, az akarat bajnoka, Dja Djédjé, a hanyag eleganciájáról megismert Mendy és nem mellékesen a (magához képest) talán legtöbbet fejlődött Morel. Még ha Romaoval meccsek közben ki is egészül e négyes, az egységet lehetetlen megkérdőjelezni! A számok is srácaink mellett szólnak, 7 gólt kapott 8 forduló alatt a retesz, ennél ugyan vannak jóval jobbak az első ötben, Lille 2, PSG 5 kapott gól, de az első helyhez és aggodalmaink szerteoszlatásához egyelőre elegendő. Dorianak piszok nehéz dolga lesz ebbe a csapatrészbe beférkőzni.

• A védelem mellett talán sokkal feltűnőbb előrelépés a támadószekciónk brillírozása. A Ligue 1 támadó-táblázatát hetek óta vezeti az OM, a nyolc forduló alatt rúgott 21 gól ellenállhatatlan, lehengerlő gépezetre utal. Az elviekben négy, de inkább hét emberrel támadó marseille-i osztagban egyelőre még André és Flo csak hellyel-közzel találja meg számítását, de az eddig nyújtott csodához az is elég volt, hogy „pusztán” Gignac, Payet, Imbula és Mendy aktívkodjon. A látványra is rengeteget adó offenzív egységünket a sérülések tizedelhetik, de amíg kondival bírják a fiúk, addig ez a tendencia folytatódhat.

• Bielsa játékstílusáról és játékosai morális értékrendjéről, a tőlük elvárt normákról már esett szó egy korábbi bejegyzésben, sőt ebben is megemlítettem az argentin pedagógia érzékét, de az az eleme filozófiájának, hogy minden egyes egyéni érdeket a csapat szolgálatába kell állítani, most még nem került elő. Erre a legérzékletesebb példát szerintem Ayew szolgáltatja, aki Valbuena kiválásával az egyetlen, európai- és világviszonylatban is elismert labdarúgója maradt az OM-nek. Azok az egyéni képességek, amikkel a mindenható felfegyverezte, és amik önszorgalma útján is kialakultak egy ghánai válogatottban sokkal könnyebben jönnek elő, ahol arra is építenek, hogy mit is tud valójában! Ugyanakkor ez a csapat most nem erről szól, itt nincs igazán helye a villogásnak, sokkal inkább a szorgos hangyáknak, akik olykor váratlan húzásokkal építik a mi kis várunkat egyre csak magasabbra. Ezért is van az, hogy Payet és Imbula, a technikailag képzettebb Flo és André fölé tud emelkedni, illetve, Gignac élete formája is nagyban köszönhető a mögötte játszóknak, neki úgymond „csak be kell fejeznie”. Nagy feladat vár Bielsara, hogy Thauvin és Ayew esetében is megpróbálja a csapatérdeket kihangsúlyozni és csak e mögé állítsák fel saját kis privilég érdekeiket, ezen van mit csiszolni, na!

• Nagy újdonságot hozott Bielsa taktikai variációja, azok az empirikus elemek, amiket beültetett csapatába az öreg, hihetetlen változásokat hoztak. Olyan játékosokat tudunk extra magas hőfokon pörgetni, akik korábban úgy tűnt elvesztek. Már a három belsővédős finomságban feltűnt Morel, mindent elpusztítani képes akarása, precíz védőmunkája, de ezt a sokkal körülményesebb és egyértelműen nehezebb feladatnak bizonyuló két középhátvédes módiban is képes volt hozni. Ez az egész újítás, megkönnyíti a védekezést és a védekezésből támadásba lépést is! Ugyanis arra épít El Loco, hogy ha az ellenfél két támadóval rohamoz, hátul kell, hogy szabad emberünk legyen, így egyel megnöveli ott játékosai számát. Mivel az építkezés kivétel nélkül onnan indul, gördülékenyebb véghezvinni az egész átmenetet offenzívába, plusz védekezésben is könnyebb elosztogatni az embereket nyilván. Ehhez hasonlót eddig egy szaki sem volt képes az asztalra lepakolni, elvitathatatlan érdemei vannak Bielsa taktikai képzettségének abban, hogy most itt tartunk. Az általa kifundált 3-3-3-1-es hadrend a mai, new age foci vívmánya, amit gyakran totális focinak is hívunk. Mindenki megszállja a pálya teljes területét, mindenki támad és mindenki védekezik, mindenki fut, és utolsó leheletéig küzd, valami ilyesmiről szól a mi focink.
  

Nem vagyok szakember, nyilván nem értek a foci-csináláshoz sem, de azt tudom, hogy ezeket a pontokat, most szépen mind kipipálhatjuk. A játékosok erőnlététől kezdve, taktikai felkészültségükön át egészen az egyéni, technikai tudásukig minden rendjén van, mindenre azt tudom mondani, hogy jelenleg egy bajnokcsapat szintjén működik. Isten őrizz, hogy bárki is a vészmadár szerepét öltse magára, igazán nem is örülnék neki, de ez a rózsaszín álom, főleg az utóbbi évek tapasztalatai után kicsit a túl szép kategóriába esik. Hiszek Bielsaban, hiszek a játékosokban, a jelenlegi formánkban nem kevésbé, de azt is látni kell, hogy a világon minden szépség egyszer véget ér és jön helyette valami csúf.

Reménykedjünk benne, hogy az OM-nél még sokáig nem száll fel ez a rózsaszín köd és egészen januárig ki is tart, amikor felhőinken felszállnak az afrika-kupás játékosaink, majd egy aprócska rövidzárlat után ismét minden patent lesz!