Újra egy Ligue1 forduló után vagyunk, újabb izgalmakkal teli, érdekes fejleményeket magával hozó francia bajnokin, az Olympique de Marseille pedig ismét csak egy ponttal tért haza, ezúttal a Loire partjától. Az ASSE-OM, így, mozaikszavak alapján sokak számára ’A kódfejtés alapjai’ című könyv egyik fejezetének tűnhet, holott ez egykoron egy nem akármilyen derbi volt. Most picit visszatért ezen minőségéhez a két kultikus klub meccse, vasárnap este aligha bánta meg a néző, ha 90 percet beáldozott szabadidejéből, még, ha mi OMisták csak bosszankodhatunk.

Ahogy azt a beharangozóban olvashattátok, az előjelek jóindulattal sem voltak kedvezőnek nevezhetőek, mondhatni beigazolódott félelmünk, és egy parázs 2-2-vel kipipálhattuk az éves megjelenésünket a pokolban.

A Saint-Étienne vérmes szurkolói nem könnyítettek, az amúgy sem egyszerű feladaton, kalapot le előttük, és az atmoszférájuk előtt, a Geoffroy-Guichard valósággal felrobbant az ultrák buzdításától. Marseille-i részről, a szurkolók idegei pattantak el több ízben, de ezen idegállapot tetőzését Jérémy Morel pancserkedése idézte elő. A totálisan jogos tizenegyessel a Sainté magához ragadta a vezetést.

Majd jött MARCELO BIELSA! Az ember igazságérzetét helyrerántja, ahogy egyik meccsen még botrányos edzői bakit követ el – főleg az Ő szintjéhez képest – majd egy héttel később, hármas cserét végrehajtva, az egész rangadót egy szempillantás alatt megváltoztatta! Batshuayi és Alessandrini behozatala, a rémesen gyenge Gignac és taktikailag abszolút indokolt Romao levétele, kulcsmomentum volt vasárnap. Csak mellékzönge, hogy a sárgalapos, betliket halmozó Dja Djédjét, a saját nevelésű Aloéra váltani, több, mint okos lépés volt.

Michy Batshuayi 55 másodperccel később, hogy felügetett a pályára, egyből megzizzentette a hálót, a belga fiú mindössze 3. gólját lőtte, ami mondhatni, egy világviszonylatban komoly reménységtől gyengusz, az is, de vasárnap senkit sem érdekelt igazán, hogy hol tart a góllövőlistán. Főleg mikor három perccel később ismételt, és jött a 4. gólja! Az már maga volt az eufória, de mindez nem a véletlen műve volt.

A címben, és már fentebb is szóba került El Loco cseréje, amire egyébként úgy vélem, joggal gondolok, amikor a mágikus fordítást magyarázni szeretném, mert nem pusztán csak Batshuayi csatárképességei hozták ki az OM-ből a fordítást. Azáltal ugyanis, hogy Romao lekerült a középpálya tengelyéből, helyére pedig egy szélső, vérbeli offensive-minded játékos került, Bielsa nemes egyszerűséggel megnövelte a támadóharmadban játékosai számát.

Az így létrehozott 4-1-4-1, vagy 4-3-3 egy igazi, Bielsista támadó alakzatot hozott, hozzátéve, hogy mindezt a középpályán totálisan egyedül hagyott, ám a teljes 90 perc alatt parádésan teljesítő Imbula nélkül nem lehetett volna eszközölni. Az, hogy Gignac elapadt gólvezetéke helyett Batshuayi sugárban onthatná magából a találatokat, most szinte nem is kérdés, de a jövőre nézve, ez az offenzív hadrend elsődleges opcióvá is emelkedhetne, amiben a belga csatár két oldalán Alessandrini és Ocampos rohamozhatna, míg Imbula előtt támadóközéppályásként Ayew és Payet szabadon focizhatna. Ez lehet a mi jövőnk!

A meccs krónikájához hozzátartozik még, hogy ezt a nyertes állást sikerült szépen tartania az OM-nek, egészen a 91. percig, amikor is becsapott a menykő! Erős déjá vu járkált a fejemben, mikor eszembe jutott, hogy egy héttel ezelőtt pontosan ezzel a forgatókönyvvel találkozhattunk, megnyert állásnál, az utolsó utáni pillanatban 3 helyett 1 pontot szerzünk…bosszantó.

A francia lapok, tv-k, azóta is csócsálják a Sainté egyenlítő gólját, megosztott pontozással az érvénytelen találat véleménye nyert létjogosultságot, amivel egyet is lehet érteni. Én speciel sosem kedvelem, ha valaki a bírói ítéleteket számon kéri, avagy egy személyben okolja a játékvezetőt csapata gyengélkedése miatt. Most viszont elmorfondírozok a francia sajtóban megjelent gondolatokon. Nem is igazán a szabálytalanság ténye jár az emberek elméjében, mint mondtam, konszenzus született abban, hogy az volt, ami érdekesebb, hogy mennyire mélyen kussol a marseille-i oldal ez ügyben!

Az egyetlen ember, aki nyilvánosan kikérte magának az esetet, André Ayew volt, aki szerint Monsieur Turpin lehetetlen, hogy ne látta volna, ahogy Alessandrinit eltüntették a saját kapuja előtt. De valóban egy játékos feladata lenne mindez?! Lyonban hétről-hétre azzal találkozik az ember, hogy Jean-Michel Aulas klubelnök, lényegtelen, hogy nyer-e vagy sem csapata, twitteren, kameráknak, bármilyen módon, de kiáll csapatáért, még ha baromi idegesítő is, de megmondja a frankót, amivel elér magának egy bizonyos státuszt, nem mellesleg elgondolkoztatja a játékvezetést. (Mindenesetre az is sokat sejtető, hogy éppen André Ayew szólalt fel az ügyben, és nem más.)

Vincent Labrune úgy fest a játékos vásárló, manageri feladatot bátran vállalja magára, de csapata védelmére kelni, kritikus helyzetben, már nem tartozik hatáskörébe. Rég rossz úton járunk, ha a Lyonnal, és Aulasszal kell példálozni, de ez esetben sajnos övék a pont.

A vasárnap egyedüli pozitívuma, mondhatni tanulsága, Bielsa taktikai, felállásbéli reformja. Persze ezzel valamelyest együtt jár Batshuayi fantazmagóriája, de az az új hadrend, amit vészhelyzetre kifundált El Loco, igazán impresszív. Az elgondolkodtató része az egésznek csak az, vajon előhúzza-e, az eddig alapvető rendszeréhez makacsul ragaszkodó Bielsa ezt a fegyvert akkor is, ha nem áll vesztésre a csapat?! Nem ártana, nem bizony.