OM

Tegnap este talán az általam látott leggyérebb Olympicot „izgultam végig”, írni is piszok nehéz róla, jegyeket osztani a játékosoknak pedig egyenesen lehetetlen lenne. A végeredmény, legyen az ember bármelyik oldal híve, egyértelműen nem igazságos, de hát ugyebár ez a foci. Nem volt ez se nem pocsék, de kimondottan jó meccs, és az OM-től pedig mutatott játék. Nézzük az okokat, meg a következményeket.

Az első félidőt gyorsan átugorhatja az elemzés, konkrétan a nagy büdös semmi sem történ háromnegyed óra alatt… A Lyon látszólag komolyan készült belőlünk, ez van, ha az embernek kurvára jól megy, mindenki tudja, már egy idő után mit lépsz, és hát a legjobbat megverni mégis csak az igazi dicsőség! Az OL letámadása pont a marseille-i pressingre hajazott, mondhatni az egész meccs ezen ment el, saját fegyverével csinálták ki az OM-et. Szünetben alighanem Bielsa eleresztett egy-két carrambat meg puta madret, mert a folytatásban az oroszlánok ellen végre farkas-falkaként, a megszokott egységben támadott a csapat.

A második 45 perc első felében nagyjából 4 gólt lőhettünk volna, André Ayew két helyzetben hibázott az ötösön belülről, Mendy gyönyörű kapufát lőtt, Gignac naggyá tette a hazaiak portugál kapusát. Nem csoda, hogy Bielsa a meccs után, csapata pocsék helyzetkihasználását nevezte meg, mint a vereség fő forrását. A játékosok közül nem terveztem senkit sem kiemelni, Mendy ugyan harcias volt és elképzeléssel feltöltve játszott, de konkrétan a lyoni gól is abból született, hogy nem zárt vissza és inkább beszélgethetett Jalletval a párizsi divatról. Szinte törvényszerű, hogy ha ennyi mindent elrontasz, a végén, bizony pofán vágnak. Bőven elég az ember szégyenérzetének, hogy Gourcuff góljával nyert a Lyon, ezt még leírni is borzalmas volt, nem, hogy megélni…

De mégis miért veszthettük el az Olympicot? Összetett, apró dolgok egyvelege eredményezte mindezt.

Először is az a tény, hogy 45 perc játék volt, a futball szabályzatában megfogalmazott 90 helyett. Nyilván ez mindkét csapatra ugyanúgy hatott, de az a tény, hogy az első játékrész egyszerűen értékelhetetlen, dögunalmas és egyszerűen semmilyen sem volt, már alapból hátrányból indítja a hazai és vendég klubot is.

Az első és a második félidőben is kaphattunk volna tizenegyest, a két szituból egyet igazán megadhatott volna Lionel Jaffredo sporttárs, akit aligha zárt szívébe a kétezer vendég drukker. Megjegyzem a PSG, a Bordeaux ellen szintén két tizenegyes gyanús szituból, két büntetőt is kapott, mi egyet sem, pedig az esetek durvaságában nem volt különbség, sőt! Mindkétszer Thauvint akadályozták LÁTVÁNYOSAN, ráadásul olyan sárga lapokat osztott Andrénak és Morelnek is, amik teljes mértékig indokolatlanok voltak, pusztán arra voltak jók, hogy a november 9-i PSG elleni bajnokin nem játszhat egyikőjük sem…

Itt van még például Dja Djédjé sérülése, még az első félidőből, az elefántcsonparti jobb-bekk ugyan eszméletét nem vesztette el, de fejsérülése miatt nem valószínű, hogy kész lesz a játékra a szerdai Ligakupa meccsre, tovább megyek, a rehab a hétvégi Lens elleni bajnokiig is elhúzódhat. Az energiagombóc helyét betöltő Lemina agilitása megkérdőjelezhetetlen, de sosem volt jobbhátvéd, és szerény képességeit is már korábbról megismerhettük. A lényege ennek a pontnak mégis talán abban van, hogy egyszerűen az addigi egység bomlott meg egy láncszem kiválásával.

Kulcsembereink nyújtottak tragikus teljesítményt! Talán ez volt a legerősebb befolyásoló komponens, hiszen az eddig kiemeltként kezelt Imbula, Payet, Gignac hármas egyike sem csinált az ég-világon semmit, jószerivel labda sem volt náluk, ha igen, nem túl jól játszották meg azokat. Kérdezem én, ha egy csapat kulcsfiguráinak, a legerősebb magnak nem megy a szekér, akkor nem kellene másoknak előlépni és megtolni, a kátyúba került gépezetet?! Se Thauvin, se Ayew, de még a l’Équipe 11. fordulós álomcsapatába bekerült Mendy se tudott kimagaslani a szürkeségből.

Bielsa cseréi sem hoztak megváltást, Alessandrini mint az örökös 12. emberünk ugyan adott pár kitűnő labdát, de ez kevés. Leminaról volt már szó, de Barrada sem tudott többet hozzátenni, mint az addig játszó társai. Az a helyzet állt elő, hogy 12 játékosunk van, akik az élvonal szintjén a dobogóra vezethetik a csapatot, eddig ezeknek egytől-egyig minden mozzanatuk arannyá vált, tegnap este elfogyott a tudomány. Ha már Bielsa, ne feledkezzünk meg róla, hogy El Loco hűtőládáját nem biztosították a Gerlandban, drága urunk és mindenhatónk ezáltal aligha érezte azt a komfortot, amihez szokott.

Ironikus, hogy a beharangozóban mindennek elmondtam az egykori lyoni cserekapust, aki Lloris távozása után élete esélyét kapta, hát tegnap kivédte a szemünket is! Tegyük hozzá, hogy egy jól megszervezett Lyon ellen álltunk lecövekelt lábbal, és hagytuk el az eddig megszokott gyökereinket.

Egy hét alatt három meccs vár ránk (ebből egyen elbuktunk), a tegnapi Olympico után szerdán jön a Ligakupa vendégeskedés bretonföldön. Ahhoz a Renneshez utazik az OM, melyet bő egy hónapja bajnokin, 3-0 elfenekelt és ahol bombaformában játszik egy bizonyos Paul-Georges Ntep, aki akár André Ayew utódja is lehet a balszélen, de jó eséllyel egy európai óriáshoz is elkerülhet már télen. Remélhetőleg a Bielsa által kinyilatkoztatott rotációból most már látunk is valamit és akár Fannit, Doriat, akár Alessandrinit, Barradat, hova tovább Batshuayit is beveti!

A kupameccs jó hangolás lehet a hétvégi, hazai bajnokihoz, a Ligue1 egyik gyengécske csapata érkezik a Vélodromeba, jól ki kell tömni a Lenst, hogy meg legyen a november 9-i Classique előtt a kellő önbizalom.

A csalódást keltő derbi után most sorozatos esélyt kapunk arra, hogy ami nem megy, azon csiszoljunk, tökéletesre kalibráljuk és mikor majd igazán nagy szükség lesz a leblokkolás megakadályozására, ne kapufákon, elfeledett büntetőkön, öt méterről kapusba lőtt ziccereken múljon a három pont és az elégtétel, amit egy derbi megnyerése jelent.