Júniusba fordultunk, és szépen lassan minden európai futballesemény véget ért a 2014/2015-ös szezonban, jöhetnek a nyári sörmeccsek, U tornák, valamint egy Copa America fogja kiszolgálni a nyáron is focira éhes közönséget. A színfalak mögött a managerek és tulajok próbálják minél jobban megerősíteni a kereteket, hogy az új szezonra kitűzött célokat sikerüljön elérni, nekünk mezei szurkolóknak pedig csak egy-egy lecsepegtetett információmorzsa jut ezekből a tárgyalásokból. Ebben az álmoskás miliőben viszont itt a lehetőség, hogy átgondoljuk az előző szezont, és értékeljük kicsit az évet.
Kezdjük tehát azzal, hogy átfutjuk, összegezzük az év eseményeit:
Az előszezon igen impozánsan sikerült Marcelo Bielsával, emlékszem, ahogy egy júliusi estén az első, Leverkusen elleni felkészülési meccsen is az első pillanattól látszott, hogy ez a Marseille, bizony nem a Baup/Anigo féle álmoskás OM lesz, hanem egy megalkuvást nem tűrő nehézbombázó, ami széttüzeli az ellenfelek kapuját. A meccset egyébként 1-4-re nyertük, ahogy pár nappal később az akkor EL döntős Benfica ellen is értékes skalpot szereztünk, így minden szurkoló, annak ellenére, hogy ezek csak barátságos meccsek voltak, komoly reményeket fűzött a szezonhoz.
A szezont Korzikán kezdtük a Makélélé féle Bastia ellen, és nem is lett volna stílusos Ligue 1 nyitány, ha nem futunk bele egy 3-3-as döntetlenbe. Túlélhető kudarc volt ez, a többi nagy is megkapta a maga kis pofonját, ha nem is nyugodtan, de bizakodva várhattuk a Montpellier elleni hazai, stadionavató meccset! Hát mit mondjak….ennél rosszabb módon nem is lehetett volna felavatni az új Vel’-t. Egy nagyon csúnya 2-0-s vereséggel zártuk az „ünnepélyt”, egy olyan Montpellier ellen, amit ekkor még nagyon sokan kiesésre is esélyes csapatként aposztrofáltak.
Ezután viszont kezdődött a szezon legszebb része, Bielsa elhozta a latinos fiesztát! 8 meccses győzelmi szériáról beszélhetünk, amikor az OM európa leghatékonyabb csapatai között foglalt helyet. A széria első győzelme a Guingamp ellen ugyan kicsit szenvedős volt (ez a meccs nekem egy ordítóan béna Payet szögletről marad emlékezetes), de itt még érezhetően benne volt a fiúkban az első 2 meccs okozta „sokk”, és egy szolid 1-0-s eredménnyel nyertünk.
Majd kiszakadt a gólzsák, és szebbnél szebb meccseket produkáltak a fiúk, 3-4-5 gólokat lőve, igaz olyan csapatoknak, mint a Reims, vagy Evian, de a szezon első igazi erőpróbáját is sikerrel hozták le, és Galtier ASSE-jét, Payet és Imbula góljai tették helyre. A 8 meccs alatt szépen kikristályosodott a csapat magja, és Bielsa taktikája, ami be kell lássuk, tömény szakmaiságot, pragmatizmust, és a focinak valami egészen más szintjét mutatta be számunkra. Ugyan nyáron sokat gyakoroltatta a fiúkkal a 3 védős rendszert, és az első, Bastia elleni meccsen is így játszottunk, a 8 győztes meccs alatt szinte végig 4-2-3-1-ben álltunk fel, és a szezon további részében is ez bizonyult a legsikeresebbnek. A Mandanda - Dja Djédjé, N’Koulou, Morel, Mendy – Romao, Imbula – Thauvin, Payet, Ayew – Gignac 11 bizonyult az argentin mester, nyerő csapatának, ezen belül is kiemelendő Gignac teljesítménye a 8meccs/8 gól mutatójával.
Sajnos minden sorozat megszakad, esetünkben ez pont a Lyon ellen történt… Bielsa ismét megpróbálkozott a 3 belső védővel, Romao hátrahúzásával a stabilizáció végett, és nem is játszottunk rosszul, de Gourcuff tökömtudja’ hanyadik virágzásával, meglőve szezonja 3. és egyben utolsó (!) gólját, eldöntötte a meccset.
Ez a meccs érezhetően megtörte picit a csapatot, következő héten a ligakupából egy DjéDjé-Ntep kisváltósúlyú bokszmeccsel fűszerezett mérkőzésen kiestünk, majd a Lens ellen is Mandanda hatalmas bravúrjaira volt szükség, hogy ne hozzák ki X-re az északiak. Ilyen kedvezőtlen előzményekkel (valamint egy Romao eltiltással) érkeztünk Párizsba, ahol egy hajtós meccsen, a félidők elején rendre lefociztuk a QSG-t, a játékrészek végén viszont mindig ők találtak gólt. Bielsa nem hagyta, hogy szétessen a csapat, és ismét győzelmeket kezdtünk szállítani, amit a Monacotól elszenvedett vereség tört meg decemberben. Karácsony előtt, 2014 utolsó meccsén kaptunk ajándékba egy Lille elleni győzelmet, Batshuayi, mindenki Misikéje 2. szezonbeli góljával, amivel őszi bajnokok lettünk!
A 2015-ös év viszont rémálomszerűen kezdődött, január 4.-én már a mostaninál csak szebb napokat látott Grenoble ellen játszottuk francia kupameccset, viszont a csapattagok jól láthatóan még nem heverték ki a szilveszteri bulit, és egy szégyenteljes 3:3-as eredmény után, tizikkel, ettől a sorozattól is búcsúztunk. 2015 elején ráadásul Afrika Kupa is zajlott, így a védelem addigi bástyája N’Koulou, és a zseni Ayew nélkül kellett az első hónapot kihúznunk.
Az újév első bajnokiján a Mon'pi ismét behúzott a csőbe, és a következő meccsek is rendkívül változó eredményekkel értek véget, látszott, hogy valami megtört ősz végén, és már képtelenek vagyunk konstans szállítani a győzelmeket. A februárt egyenes 3 döntetlennel kezdtük, nagyon idegesítő módon a Reimstől és a St. Etienne-től is utolsó pillanatban bekapott gólokkal. Ekkor már nem a lehengerlő játékkal kerültünk (az akár magyar) újságok címlapjára, hanem Lemina, un-fairplay díjas megmozdulásával, amikor Ola „Dzsudzsákvoltcsapattársa” Toivonennek, a legfájóbb testrészére boxolt.
Február utolsó napján még a Caentől is sikerült egy őrült meccsen kikapnunk. A márciust tiszta lappal, egy Toulouse elleni 6-1-el nyitottuk, ami megadhatta az önbizalmat a 2015-ben eddig túl nagy sikereket nem látott OM számára. Úgy kellett az a siker, mint 1 falat kenyér, ugyanis a lilák után, a lyoni kiscicák jöttek vendégségbe. A meccs számomra a szezon egyik legfájóbb pontja, szabályosan lefociztuk a Lyont, nagyon haraptak a fiúk, de Ocampos teljesen szabályos gólját nem adta meg a bíró, sőt a végén Morel még „ki is állítatta magát”, így pontosztozással ért véget a meccs, ami csak a PSG-nek volt jó.
Egy laza Lens veréssel melegítettünk a fővárosiak ellen, majd következett a szezon legfontosabb meccse, ahol eldőlt számunkra, mik a lehetőségeink a szezon hátralevő részére. Röviden, tömören: 2-3-as vereség, de bővebben: küzdeni akarásból a fiúk jelesre vizsgáztak, és úgy gondolom, hogy így ki lehet kapni, egy olyan csapattól, aminek kerete háromszorosa a miénknek. Viszont a bajnoki cím végleg elszállt számunkra, további cél a dobogó lett, ami közel sem volt biztos a bombaformában focizó Lyon, és a 2015-re nagyon magára találó Monaco mellett. A srácok hiába nyilatkozták, a PSG elleni meccs után, hogy hajtanak, nem adják fel, az eredményekből úgy tűnik, hogy nagyon is megviselte őket a kudarc, és a bajnoki cím elúszása.
A PSG után 3 meccset zsinórban elvesztettünk, ráadásul csupa nyerhető ellenfelekkel szemben maradtunk alul. A szezon legsötétebb foltja, így az április lett 4 vereséggel. A májusban egy már biztos kieső Metz-et sikerült megverni, a fiúknak pedig úgy tűnt sikerült fejben feldolgozni a célok megváltozását, a bajnokság elbukását. Soha jobbkor, pont jött a Monaco elleni derbi, ahol a képlet egyszerű volt, ha kikapunk végleg elszállt a dobogó esélye is, ha nyerünk, még megmarad, bár szurkolni kell a hercegségbeliek botlásáért. Ayew és Alessandrini káprázatos játékával, sikerült megnyerni az ütközetet, és ezzel a lendülettel az utolsó két meccsünket is behúztuk, de a Monaco sem adta fel, ők is behúzták az utolsó meccseiket, így végeztünk végül a 4. helyen.
Analízis:
Átfutva az eseményeket, egy nagy hullámvasúthoz hasonlítható ez a szezon, „alulról indultunk”, majd az őszi csodaszériával csúcsra járattuk magunkat, utána pedig az egész szezon, lejtők és emelkedők rövid váltakozásaként írható le. Beszédes, hogy a májusi 4 győzelem, és az őszi menetelés között, csupán egyszer tudtunk egymás után két meccset nyerni zsinórban, mégpedig novemberben a Bordeaux és a Nantes ellen, ahogyan az is sokatmondó, hogy egész tavasszal mindössze 8 győzelmet sikerült bezsebelnünk, míg ősszel már október közepére elértük ezt a számot.
Bielsa a nyílt, őszinte támadófoci híve, ami sokszor a halálát is okozza. A Baup érában az egyik legsportszerűbb csapat volt az OM, a bielsai letámadás hatására, ha nem is lettünk a legagresszívabbak, de feltornáztuk magunkat a középmezőnybe 64 sárga, és 6 piros lappal (6-nál több pirosat, csak a Guingamp kapott, szám szerint 7-et). A PSG után miénk lett a második legtöbb lőtt gól, 76 találattal, amihez szépen párosul a liga legtöbb rálövése meccsenként 15 próbálkozással, valamint a legtöbb lesre futás is hozzánk köthető.
Baup sok kritikát kapott, hogy nem engedi a játékosokat kiteljesedni, nagyon egysíkú a játék, nos El Loco ezt is gyökeresen megváltoztatta, a legtöbb cselt messze az OM játékosok „követték el”, átlagban 14-el, míg a második PSG játékosai 12 csel/meccsel büszkélkedhetnek. Ehhez magabiztos labdabirtoklás (egyetlen alkalommal tudta az aktuális ellenfél többet birtokolni a labdát – otthoni Classique), és magas passzpontosság is társul. X-ek tekintetében is drasztikusan lecsökkentek a Baup korszak számai.
Védekezésben már nem ilyen rózsás a helyzet. 42 gólt kaptunk, ami azért nem vetélkedik az alsóházi csapatok benyelt gombócaival, de az élmezőnyhöz képest rendkívül sok, az OM pedig az élmezőnyhöz akar tartozni! A védelem „gyengesége”, természetesen Bielsa filozófiájából is adódik valamennyire, de idén a csapat komoly védőhiánnyal szenvedett, Nicolas N’Koulou volt az egyetlen IGAZI belsővédőnk a keretben, aki az Afrika Kupán lesérült, és így a tavasz (igen, azokat a meccseket, amikor sorra kaptuk, a butábbnál butább gólokat) döntő részét kihagyta! Persze voltak feltörekvő tehetségeink, és átnevelt rutinos rókáink, de akkor sem volt ez az igazi. Meggyőződésem, ha N’Koulou mellett van egy Djilobodil, vagy egy Chedjou, lényegesen szebb statjaink lennének védekezésben. A keret gyengeségeinek vizsgálatával át is kötnénk az elért 4. hely értékeléséhez.
Meg kell vizsgálnunk, hogy elégedettek vagyunk-e a 4. hellyel, a 2013/2014-ben elért 6. hely után? Véleményem szerint egy kövér IGEN a válasz a kérdésre.
Ha ránézünk pusztán a számokra, azt láthatjuk, hogy az OM büszkélkedhet a l’Hexagone 2. legértékesebb keretével, viszont ha kicsit mélyebbre ásunk, mindjárt másabb lesz a leányzó fekvése. A keretünk ugyanis rendkívül szűk, 25 főből áll a transfermarkt szerint, míg közvetlen riválisainké, a Lyoné és a Monacoé 29-29 játékosból. Ehhez hozzáadva Bielsa ”gyilkos” taktikáját, ami fizikailag kicsinálja a játékosokat, még lehangolóbb lesz ez a különbség, szemben például Jardim „busz taktikájával”.
Szintén ellenünk szól, hogy a tavalyi 6. helyezett csapathoz képest a keretünk alig erősödött, sőt némely posztokon még talán gyengült, szűkült is. Ugye egy éve távozott a meghatározóbb játékosok közül Valbuena, Amalfitano, Lucas Mendes, Diawara, Jordan Ayew, Saber Khalifa, és Sougou (utóbbi 2 kérdéses mennyire nevezhető meghatározónak :D), valamint télen a jó öreg Benoit Cheyrou is elment a nagy vízen túlra focizgatni. Érkezők terén sokkal gyengébben álltunk. Jött Batshuayi és Alessandrini, Dória és Barrada. Az utolsó két név itt is problémás, kvázi semmit nem tettek hozzá az OM idei játékához, a téli kölcsön Ocampos viszont jó húzásnak bizonyult.
Látható, hogy egy mélységében sokkal szűkebb keretet vett át Bielsa, tele fiatal játékosokkal (a francia élvonal legfiatalabb átlagéletkorú kerete a miénk), akiknél a fizikai és szellemi kipukkadás hatványozottabban érvényesül.
Úgyhogy összegezve, persze örültünk volna, ha sikerül a BL-t megcsípni, és bosszantó, hogy még így is csak egy hajszálon múlott (és sok-sok bírói tévedésen khm) de a realitás az, hogy az őszi bajnoki cím volt erőn felüli teljesítmény, ettől a csikócsapattól. Az egész tavaszi összeomlás valahol bele volt kódolva a szezonba, és a dobogó lett volna reális, viszont a Lyon is nagyon komolyan túlszárnyalta magát, a Monaco pedig egy teljesen ellentétes ívet futott be, mint mi, ilyen ellenfelek ellen pedig nem fér bele 3 döntetlen, és 4 vereség zsinórban, így maradt az EL.
Az biztos, hogy mindenki számára már világos mit is akar Bielsa, nyáron pedig fel kell tölteni a keretet a többfrontos harcra (eddig jól haladunk az ilyen Bryan Dabo és N’Koudou félékkel, de 1-2 komoly nevet is kérnénk Labrune bácsitól), és ha ez sikerül, az öreg eddigi munkásságát ismerve jó esélyünk lesz egy jó kis EL menetelésre. Ez persze nem hoz annyi pénzt a konyhára, és benne van a pakliban, hogy azeri kecskepásztorokhoz utazunk a csoportkörben, de a francia klubcsapatok nem halmozzák a nemzetközi sikereket, így egy nagyon jó kiugrási lehetőség lesz ez. Racionálisan nézve a BL színvonalát, ott is az lett volna a fő célunk, hogy bekerüljünk az EL spotba (hacsak nem kerültünk volna, valami oltári könnyed csoportba, mint idén a Monaco...), már ha sikerült volna egyáltalán a selejtezőt túlélni, mondjuk egy MU ellen.
Végezetül, persze fel lehet sorolni Bielsa hibáit, a makacsságát, hogy Dóriát ki sem próbálta, és Cheyrou-nak sem adott esélyt, a rotáció hiányát (fentebb kifejtettem, hogy itt meg volt kötve a keze), illetve, hogy képtelen ebből a gyilkos rohanásból visszavenni. Viszont látni kell, hogy folyamatosan mennek el a legkarakteresebb játékosaink, így kell egy stabil, biztos pont, aki megadja a csapatnak azt a bizonyos marseille-es karaktert.
