Ismét túl egy bajnoki fordulón, ismét idegrendszert nem kímélő pillanatokon is túl vagyunk, ami már nagyon is kezd rámenni az ember egészségére. Kemény sorok jönnek, a kemény valóságról, és arról, hogy hogyan nem első az Olympique de Marseille idén a francia pontvadászatban, és, hogy hogyan csúszott le a csapat a dobogóról, amire utoljára a 4. fordulóban volt példa.

 

Bordeaux-ba látogatott az OM tegnap este, ahol egy tisztességesen újjáépített, nem csak csapat, de komplett brand fogadta. A Girondins az utóbbi években nagyon nem találta identitását, amit most nagyon úgy fest, Willy Sagnol-lal sikerülhet meglelni. Ez a klub ezt mindenképp megérdemli, nem is ennek szólt a keserű hangvételű felkonf.

Sokkal inkább annak, AHOGYAN elvesztette a három pontot a Marseille. A Bordeaux fegyelmezett védekezése, és gyorsan vezetett ellenakciói példaértékűek voltak, nem kívánjuk elvenni érdemüket. Szép jövője lehet az akvitán brigádnak, no meg Sagnolnak is, ha majd továbbáll, szimatom azt súgja, hogy európai fenevad élén is látjuk majd még!

Ettől eltekintve azért az OM sem játszott alárendelten, elsősorban a poraiból feltámadó Romain Alessandrininek köszönhetően, akit legutóbb még februárban a Saint-Étienne ellen, csereként láthattunk igazi futballista minőségében. André Ayew eltiltása miatt viszont tegnap a kezdőben találta magát, teljesen megérdemelten, hiszen az egész csapat legjobbja volt! Kapufáig is jutott, Dja Djédjé-vel a jobb oldalon bizony többször is kellemetlen helyzetbe hozták a bordó-kékeket.

Sajnos azonban a többiek nem tudtak felnőni hozzájuk, Florian Thauvin egyenesen odáig merészkedett, hogy egyetlen értelmes mozzanata sem volt az egész mérkőzés során. Ezen a ponton emlékezzünk meg, egy korzikai csapatról, amit Bastianak hívnak, és amely kitermelte nekünk ezt a csodát (a lille-i időszakát én nem tekintem megtörténtnek). No, nem csak azért, hogy Flot lejárassuk, megtette ezt a klub tulajdonos asszonysága a meccs előtt helyettünk, hanem mert adott ez a kiscsapat egy másik labdarúgót is Franciaország „elitjének”. Wahbi Khazrit 2014 nyarán szerződtette a Bordeaux az említett alakulatból. Tegnap pedig az is kiderült, hogy mi bizony nem a megfelelő játékost igazoltuk le, egy évvel korábban. Thauvin idén már nem először vette meg jegyét, a BÁRHOVA úti céllal rendelkező repülőre.

Mondanám én, hogy a Bordeaux tehát megérdemelten zsebelte be, otthon, fantasztikus közönsége előtt a három pontot, de a kép ismét árnyaltabb! Monsieur Varela sporttárs betartotta, a játékvezető testület által, nagyon úgy tűnik, hogy már az idény elején megfogadott, amolyan íratlan szabályát, és az égvilágon semmilyen, szabályokkal szembemenő tettet nem torolt meg az OM javára!!!

Mi lenne pedig egyértelműbb tizenegyes, mint ezek?!

Hangsúlyoznám, soha semelyik írásomban korábban, nem kívántam a játékvezetéssel foglalkozni, egy szükséges rossznak tartottam mindig is, mint, ahogy Morelt is a védelemben például. De vele is együtt élek, már évek óta.

Épp ezért kardinális a „Bíró kérdés” most, mert bizony bőven beférnek a visszacsúszásunk okai közé, rengeteg pont ment már el a hibás döntéseken, ezek pedig már most hiányoznak, közeledik bizony a végelszámolás, mi meg le vagyunk maradva. De mégis kiktől? A legérzékletesebb példa talán épp az a P$G, akik zászlóshajójaként ugyebár ki más vetődhetne fel, ha nem a daliás Ibra, aki jól megmondta a magáét, miután egyszer a csúnya gonosz bíró bácsi ellenük volt. Figyu már Zlatan, 10, azaz TÍZ darab tizenegyest kaptatok a bajnokságban eddig. ÉRTED ÖCSÉM, TIZET!!! Az OM az idei kiírásban KETTŐT, mire fel szarozol Te amúgy mégis egy országot, és annak lakosait?!

A következetesség Franciaországban: a fenti nem, az alsó igen!

Arról nem is beszélve, hogy egy olyan törvényszerűséggel csak kellene számolni a mai foci világában, hogy a Hozzád hasonló óriás sztárokkal szemben, még szélsőségesebb bánásmódot alkalmaznak a játékvezetők, nem gondolod, hogy ezzel Nektek meg kellene már barátkoznotok? A fenti számok tükrében meg pláne?!

Apropó a számok! Én tényleg igyekszem a francia foci kapcsán tárgyilagosságra törekedni. Így amellett az összefüggés mellett sem szaladnék el, hogy bizony ha egy olyan kereted van, mint amit Párizsban összevásároltak, akkor azzal nyilván nagyobb esélyed van emberelőnyt kicsikarni, vagy „tizenegyeseket szerezni”. Ez nem is kérdés, hiszen aki technikásabb, gyorsabb, rutinosabb, drágább sokkal nagyobb eséllyel képes a védőjét hibára sarkallni. De könyörgöm, az OM és a P$G között, komolyan ekkora a különbség jelenleg, ezekben a kritériumokban, 10-2, TÍZ-KETTŐ?! Mi szükségetek van Nektek erre a hátszélre, kedves Ibra? De még inkább azt kérdezném, hogy mire fel is vagy Te tulajdonképpen felháborodva, mikor a valóság ez???

Álljon itt az om.net gyűjtése, tíz elfeledett, vagy épp nagyon elrontott ítéletről!

Aki látta a Marseille párizsi vendégjátékát ősszel, avagy a múlt heti Classicot, tökéletes képett kapott róla, hogy ha nem is vagyunk egy szinten a fővárosiakkal, nagyon vékony a határ a csapatok között, SZINTE NINCS IS.

Elfacsarodott szívvel fejezem be a posztot, mert belegondoltam, hogy ez a csapat hol lehetne jelenleg, ha pusztán egy normális bíráskodás támogatja meg, de tényleg a tisztesség keretein belül?! Ezzel szemben, most szép lassan elsétálunk a bajnoki cím mellett, és még a dobogóért is talán úgy kell majd küzdeni, a hátralévő hat bajnokin.