Egyre több helyen találkozom a kérdéssel, ami engem is elkezdett foglalkoztatni, nem csoda, ha valaki olyan belterjes misszióba fog, mint jómagam, nevezetesen, hogy „vezessük blogot az Olympique de Marseille-ről”, nos, ott nagy gáz van, ugye?! Szerencsére a témát egyre több könyv, netes oldal, tv műsor dolgozza fel, mindenki a maga módján. Ezúttal egy olyan helyzetbe hozzuk ezt a nemes ügyet, ami aktualitásában is megállja helyét, vasárnap ugyanis MARSEILLE – MONACO bajnoki meccs, a francia bajnokság hajrájában, ezt harangozzuk most be, egy kicsit máshogy.
Bernard Tapie, egykori OM vezér szavai álljanak itt kezdésnek, aki az Egy gól története című, francia dokumentumfilmben - melynek narrátora mesés módon éppen az a Basile Boli, aki azt A GÓLT szerezte 1993-ban, amivel a Marseille megnyerte, első francia klubként a Bajnokok Ligáját - mondta a következőket:
„Az OM egy nagy márka volt már érkeztemkor. A marseille-i közönség utánozhatatlan, a régió a leglenyűgözőbb az országban, ez egy kulturális központ. Ez a város mindent keresztez, a kultúrákat, vallásokat, mindent. Ilyen nincs még egy a világon. Ezeket mind figyelembe kellett vennem, mikor elkezdtük a munkát, hogy az OM-ből óriást csináljunk.”
Ez a kis anekdota, az akkori Franciaország egyik legnagyobb hatalmú kiskirályától, talán az Identitás alapjai című BA képzésű törzsanyag elsajátításához, már majdnem elég is. De ássunk mélyebbre.
Újra Tapie:
„A mi időnkben a francia focinak két szimbóluma volt. Ott volt a Monaco és a Bordeaux. Ez a két fellegvár. A Monaco sajátos volt, a liga részese volt, mégsem tartoztak Franciaországhoz, ezt nagyon okosan is alakították ki. Épphogy frissen megérkeztem Marseille-be és mit csináltam? Papin napokra volt, hogy aláírjon a Monaco-hoz, elhoztam előlük, Bordeaux-ban Giresse volt korának egyik legjobbja. Mindkettőjüket megvettem! Akkor, az a gondolat, hogy megvegye bárki is Giresse-t a Bordeaux-tól? Mindenki számára lehetetlennek tűnt, elképzelhetetlen volt. Papin meg egyszerűen ide volt való, a szíve szerintem mindig is marseille-i volt. Ő volt az, aki identitást hozott, aki akaratot, és erőt adott a klubnak, ezt pénzben nem lehet kifejezni. Mindenki akart egy vezért, aki egész Marseillet szimbolizálja, és ki más lehetett volna erre a legalkalmasabb, mint Jean-Pierre Papin?!”
Az OM tehát már ebből kiderült, hogy a krémet jelentette! Azt az elitet, akik a l’Héxagone-on belül a legjobb teljesítményt nyújtották, így a francia foci-fővárosba meghívást nyerhettek. Persze a Tapie-éra idején, ahogyan azt Ő is hangsúlyozta, ez még nem kristályosodott ki teljesen, bizony Monte Carloban nem csak az autóverseny, a tenisz és egyéb hihetetlenül izgalmas sportok kedvtelése zajlott, az AS Monaco valósággal kivirágzott.
A ’60-as évek sikerei ellenére, a ’80-as évek végére jött el a hercegség csúcskorszaka, amiről Tapie is beszélt. Nem véletlenül, ugyanis ekkor, egy bizonyos Arséne Wenger vette át a monte carlo-i kormánybotot, és elképesztő manager-i manőverrel, ’88-ban bajnok, ’91-ben francia kupa győztes lett. Ez nem úgy tűnik, mint egy gigaklub, és egy edzőóriás hétéves frigyének, mindent elsöprő patrónusa, mégis amit Wenger felépített, az egy igazi modell, identitás volt, amiről még Tapie is elismeréssel beszélt, évtizedekkel később.
Nem kérdés, hogy Monaco szárnyalása, nem is annyira kupák ormán, hanem a stílus, a Monte Carlo-hoz passzoló elegancia, de akárhogy is csűrjük-csavarjuk, egy komplett rendszer, és hozzá tartozó identitás eredményeképp születhetett meg. Magyarul, elmaradt a ma már elemi célként emlegetett kupa-, éremvadászat, megszületett valami MÁS!
Ezt a mást kellett aztán, Wenger után jó 20 évvel újragondolni, mert, ahogy bizonyára tudjátok, nem csak a nem túl régre datálható kiesésük, de az anyagi háttér megzuhanása is indokolta az oroszok megérkezését. Jegyezzük fel tehát a következtetést, az identitás, egy modell megszilárdításával lehet stabilizálni anyagilag is egy klubot, amint az elvész, a klub is eltűnhet…
Ettől a pillanattól a Monaco elvesztette mindazt az értékét, amit Wengerrel (na jó, meg kicsit később Tigana-val, Deschamps-al együtt) felépítettek, és kezdetét vette a pénzpumpálás, az értelmetlen játékos igazolósdi, a Monaco pedig megszűnt létezni tovább.
Idén még tovább tudtak menni a vezetők, Jardimmal ugyanis egy olyan edzőre találtak, akinek alighanem mágnestábla volt a jele az oviban. Komoly startégának tűnik az ipse, ugyanakkor ez már túlzás! A taktikai koncepcióját odáig vitte, hogy kezdi kiölni a foci lényegét, vagyis a szépséget a játékukból. Természetesen ezzel önmagában nincs is baj, a Ligue 1 az utóbbi években rendre bemutatta, hogy ez a felfogás eredményes, lásd tavaly a Lille, vagy azelőtt Baup OM-je. Az igazi bajt az okozza véleményem szerint, hogy ez az antifutball olyan klubok kárára történik, akik ennek homlokegyenest ellent mondanak, és már-már vallási megrögzöttséggel viseltetnek, A GYÖNYÖRŰ JÁTÉK iránt, és áldoznak ennek oltárán.
Ezzel át is kötünk a másik oldalra, amely ugyanezt az antifocit már átélte, kitörölte vele a valagát, és eldobta magától! Remélhetőleg úgy, olyan messzire, hogy soha többet nem látjuk viszont. Bielsa meghozta a megváltást, visszaadta Marseille városának azt, amit szenvedélynek nevezünk. A szenvedélyt, amely fogalomra alighanem elsők között asszociál az ember, ha az OM-et, és ezt a várost egy beszélgetésben, csak úgy fél-füllel is, de meghallja.
- Az OM 1,92 gólt lőtt idén meccsenként Bielsaval, Jardim Monaco-ja 1,23-at tud felmutatni
- Minden meccset figyelembe véve (37-et játszott a Marseille, 52-t a Monaco) mi 7 döntetlent játszottunk, a Monaco 16-ot, továbbá 12, valamint 10 vereség szerepel egyik és másik oldalon
El Loco OM-je egy vállról indítható ágyú, amiből olyan bombázó repülőket lehet kilőni, amik T34-es tankokat szállítanak le a csatamezőre. Marseille-be visszatért a támadófoci, a totális futball, ami 90 perces, megállás nélküli futást követel meg. Ez vezeti a csapatot egy gyengusz tavaszhoz, nem csodálnám, ha Mandanda-tól Gignac-ig lassan lépni nem tudnának a játékosok a kimerültségtől.
Nyilvánvaló, ez felfogható, edzői hiányosságként, de a másik oldaláról, az eltökéltség, és céltudatosság több is, mint dicséretes. Valójában ez az igazi marseille-i lélektan, amivel történetünk végéhez is értünk. Az OM-nél kitartanak Bielsa mellett, mert a filozófiája, a varázslatos foci, és az általa hozott identitás, akárcsak zsák a foltjára, úgy talált rá a szurkolók szenvedélyére. Konklúzió, mi idén felszálló ágba kerültünk, eredmények ide vagy oda, ez tény, rátaláltunk valamire, amit elveszettnek hittünk, a Monaco pedig most éli a célfoci idejét, ami bár BL menetelést hozott, de identitást nem.
Te mit választanál?
