Kezdetét vette az Afrika kupa, amely a francia élvonalból összesen 52 játékos elvesztését jelenti, még ha csak hetekre is, azért ez fájó. Az OM-et már az előző posztokban érintettük e témában, André Ayew és Nicolas N’Koulou elvesztését pedig bizony megérezte a csapat a múlthéten, mikor Montpellierben kellett volna bizonyítani nélkülük, nem sikerült (1-2). Most komoly esély adódik a javításra, holnap este ugyanis nem csak az Afrika kupára lesz érdemes figyelni, de a Guingamp marseille-i vendégszereplésére is.


És, hogy hogyan fogja össze az egészet Afrika futball tornája?! Nos, nem csak az OM-nek akadnak hiányzói az esemény miatt, a holnapi ellenfél Guingamp három játékosát kénytelen nélkülözni, akik Kongó, Mali és Guinea csapatait segítik mától, a breton cukiság helyett.

Figyelembe véve, hogy az Európa Liga csoportkörét is túlélte a párezres városka csapata, ráadásként pedig hozzátéve, mennyire alulértékelt szakmai munka párosul Jocelyn Gourvennec-el a piros-feketékhez, ez nem egy vasárnap esti koktélpartinak ígérkezik.

Ugyanakkor a fent említett három afrikai hiányzó (Yatabaré, Sankho, Douniama) mellett az amúgy is gyengébb keretet tovább tizedelték a sérülések. A halszagú északiaknál sérült a Marveaux, Samassa, Baca, Mathis, Schwartz ötös, akik mindegyike alapember bretonföldön. Hab a tortán, hogy az ötgólos Mandanne eltiltott a holnap esti mókáról. Ez összesen KILENC hiányzó...

Az esélyeink meglehetősen javulnak ennek tükrében, innentől viszont érdemes már a saját házunk előterében sepregetni, tudniillik a francia sajtó picit megcsócsálta a Marseillet, amiért a múlthéten (csúfos) vereséget szenvedett a szomszédos Montpellierben, és sokan ki is kezdték Bielsa formációját, és a játékosok motiváltságát. Nem ok nélkül!

Ha hozzá pakoljuk a múlt heti kudarchoz, az előtte történt kupa kiesést a negyedosztályú Grenoble ellen, a második tézis, vagyis a játékosok motiváltsága, nem is tűnik akkora botorságnak. Ugyanakkor ezt feltételezni egy sehonnai kupameccsen még csak-csak lehetséges, de úgy nagy általánosságban a Bielsa fociba nem igazán lehet integrálni ezt a tételt. Egyszerűen az argentin zseni habitusából adódóan ennek kicsi az esélye, marad tehát a taktikai problematika.


Tegnapi sajtótájékoztatóján El Loco erre bővebben is kitért. Bielsa kedvenc formációja a 3-3-3-1-es hadrend, amelynek Franciaországban semmilyen hagyománya sincs, a Montpellier ellen pedig akadtak üresjáratok a középpályán, főleg annak foghíjasságából adódóan, valamint az ingerszegény támadójátékban. Nem véletlenül rontottak neki az argentin mesternek, és kérték számon taktikáját.

„Akkor elmagyarázom, hogyan működik ez a rendszer, mert sokan érdeklődtek már a három-védős felállás felől. Szemben sok más véleménnyel, azt gondolom, ez a védelmi rendszer a legjobb, főleg egy támadóbb szellemű csapat ellen. Ugyanis, ha három belsővédővel játszunk, a szélsőhátvédeknek sokkal több lehetőségük van a széleken támadó szerepkört betölteni, és segíteni az akcióinkat.

Ez nem azért van, mert defenzív focit akarok, hanem mert így lehet a támadásokat segíteni. A szélső játékunkra pedig nagy hangsúlyt fektetünk, a beadások is könnyebben kivitelezhetőek így. Ugyanezt nem tudjuk biztosítani a négy-védős felállással, két belsővédővel sokkal több területet adhatunk át a széleken az ellenfélnek, főleg ha a szélsőhátvédek elöl ragadnak.

Nem gondolom, hogy érdemes "kipécézni" a taktikai felállásunk, főleg úgy, hogy sokkal eredményesebbek voltunk eddig a három belsővédős rendszerünkkel. 15 alkalommal használtuk ezt, és csak 2 alkalommal veszítettünk. Arról nem is beszéltem, hogy a szélsőkkel együtt hat ember stabilizálja így a védekezést, nem pedig öt.”

A részletes elemzés remélem mindenkit kielégített, és eltörölte a kételyeket azzal kapcsolatosan, hogy hibás lehet Bielsa évtizedes munkával kialakított filozófiája, szisztémája. A Montpellier ellen egyszerűen több párharcot vesztett a csapat, mint amennyit megnyert, nem történt túl nagy dolog, ilyen megtörténhet. Ami még nem tisztázódott viszont El Loco elméjében sem, azok a holnapi szereplők.

Ugyanis Alessandrini hadra fogható, ami Batshuayi vesztét okozhatja a kezdőben, Payet viszont visszakerülhet a jól bevált 10-es posztjára, Gignac pedig igazán rátalálhatna elhagyott góllövő cipőjére. A védelem ennél is nagyobb kérdés, ahol a kameruni N’Koulou hiányában, a Fanni-Morel védőduó tűnik soványkásnak. A héten rengeteg edzésfotó és felvétel árulkodott arról, hogy Bielsa sok időt szentelt a nyáron szerződtetett, ám eddig egy meccsen sem játszó Dóriának. A brazil hátvéd lehet, hogy ezekben az ínséges időkben jobb megoldás lenne, mint a tavalyhoz képest sokat fejlődött, ám még mindig gyengusz Morel.

A hazai pálya, a Vélodrome közönsége nagyon is jó ómen, még mindig csak egyetlen vereséget szenvedett el az OM a szentélyben, azt is a második fordulóban, azóta pedig csak elbukni jár hozzánk Franciaország színe-java. Meglepődnék, ha egy ennyire lyukacsos, legjobbjait nélkülözni kénytelen csapatocska meglepné a második Marseillet. Márpedig lépést kell tartani az éllovas Lyonnal, hiszen a Lacazette FC nagyon is belehúzott, a kezdeti betlik után, most simán tartják első helyüket. Jobbkor nem is jöhetnél Guingamp, a halásznépséget reméljük nem rázza fel Gourvennec valami korszakalkotóval, bármi benne lehet abban a paliban, na de az OM-ben még több van.